

A la'ny ne'zte a ha'zakatA lány nézte a házakatA la'ny ne'zte a ha'zakat
A lány nézte a házakat a házak nézték őt -
Csak állt, zsebre dugott kézzel a tizedik emeleten A házakról szürke eső csorgott le a kopott ereszeken
A messzi üvegen túlra vágyott markába zárni egy kis világot Nyugtalan volt, hiányt érzett szavakon túli veszteséget
Pilláján mindig álmok ültek vidám manók, jótündérek Tízéves volt, nagyl


A lila feste'kes szoba'banA lila festékes szobábanA lila feste'kes szoba'ban
Vérszínű hajnalon önt el a fáradt pára a fehérben úszó felhők felől A gyógyszerszag, a csend, a lila festékfoltok a lepedőn, alulra nézek, az arcod alá, de te súgod hogy ugyanolyanok maradtunk ketten és nincs már helyem a te csendedben...
Csak a szavak és az azok közötti tömény nyár, ahogy madarak fütyülik a saját, forró mosolyukat, úgy adom én neked csókjaimat vagy
Previous PageNext Page